Erdei Zsolt elmondja, mikor lehet számonkérni

- Délelőtt még a miniszterelnök parlamenti dolgozó szobájában ismertette sportága 2024-ig tartó fejlesztési stratégiáját, délután pedig már itt találkoztunk Bükön a sportcsarnokban (az interjú 2017.10.06-án készült - a szerk.), ahol éppen zajlik az utánpótlás leány és felnőtt női ökölvívó bajnokság. És még csak nem is a döntőkre érkezett, hiszen csak az előcsatározásoknál járunk. Ilyen fontos a szövetség első emberének a női ökölvívás? - kérdeztük a Magyar Ökölvívó Szakszövetség elnökét, a versenyzőként az amatőrök között világbajnoki címig és olimpiai bronz éremig jutó, profiként szintén világbajnok sportolót, a boksz kesztyűt 2017. április elsején hivatalra cserélő Erdei "Madár" Zsoltot.

- Egyelőre úgy áll a dolog, bár erről még hivatalos döntés nem született, hogy a 2020-as olimpián a korábbi három helyett már öt súlycsoportban versenyezhetnek a lányok. Ők ugyanazokat az olimpiai pontokat szerezhetik meg, mint férfi sportoló társaik. Ezért is fontos tisztában lenni, hogy mit várhatunk tőlük. Még csak fél éve vagyok elnök, és mivel versenyző koromban a figyelmem elsősorban a férfi bokszra összpontosult, ezért bevallom, van bepótolni valóm a női ökölvívás mezőnyét illetően. Azért vagyok itt, hogy megismerjem a lányokat, felmérjem, hol tartunk.

- Az tudjuk, hogy a férfiaknál ínséges időket élünk. Az elmúlt négy vb-n nem volt magyar érmes, világbajnoki címet Ön és Kovács "Kokó" István szerzett legutóbb 1997-ben. Azóta is csak Bedák Pál (2005, ezüst) és Káté Gyula (2003, 2009, bronz) állhatott dobogóra. Olimpián éppen az Ön nevéhez fűződik az utolsó érmünk, egy bronz még 2000-ből. De mi a helyzet a hölgyeknél, hol tart a magyar női boksz nemzetközi összehasonlításban?

- A magyar női ökölvívás egyelőre gyerekcipőben jár. Pillanatnyilag nem látom azt az óriási felhozatalt, akikből válogatni lehetne. Egy-két reménységünk így is akad, például Szatmári Petra vagy Beri Krisztina. Ők mindketten olimpiai súlycsoportban érdekeltek. Egyébként nagyon érdekes, hogy a lányoknál szinte toborzásra sincs szükség. Jönnek maguktól. Sok a kezdő. Pedig nem egy nőies sportágról van szó, de meg tudom érteni azokat, akik leteszik a voksukat mellette. Sokkal vérmesebbek a fiúknál, sokkal harcosabbak a szorítóban. Csak éppen a harciasság alapnak kiváló, de megfelelő technikai tudás nélkül nem lehet messzire jutni. Márpedig e vonatkozásban látok hiányosságokat.

- Olvastam egy interjút Önnel nemrégiben, ebben arról beszél, hogy kevés a képzett edző hazánkban. Magyarán nincs, aki megfelelő szintre tudna felhozni egy-egy ígéretesnek tűnő versenyzőt?

- Valóban, egy lemaradást kell behoznunk. Rajta vagyunk az edzőképzésen. Nagyon jó kapcsolatot sikerült kialakítanunk a Testnevelési Egyetemmel. Tavaly ősszel húszan jelentkeztek a szakedzőire, ebből tizenhárman meg is ragadtak. Idősebbek és fiatalok is vannak közöttük, szerencsére megvan bennük az a tudásszomj, amely elengedhetetlen ahhoz, hogy fejlődni tudjanak. Egyébként én is beültem az iskolapadba. Bár nemrég hagytam csak abba a bunyót, és viszonylag sokat láttam, tapasztaltam, éltem Németországban és az Egyesült Államokban is, figyeltem, hogyan készülnek a profik, de nem árt, ha az ember elsajátítja az edzés elméleteket, módszertanokat. Haladni kell a korral. Figyelni egymás munkáját, és ellesni a jó gyakorlatokat a másiktól, és azoktól az országoktól, amelyek tényezők a nemzetközi vérkeringésben. Hiába tetszik nekem a kubaiak táncolós, könnyed, ugyanakkor, ha szükséges könyörtelen stílusa, a mi genetikánkhoz nem a latinos boksz áll közelebb. Nekünk elsősorban az európaiakat kell figyelnünk. Van mit ellesnünk. Azt látom, hogy az elmúlt hat-nyolc év egy mélyrepülés a magyar bunyó történetében. Generáció váltás közben vagyunk, elbúcsúztak azok a srácok, akik korábban húzták a szekeret, az aktívak közül pedig Harcsa Zolit leszámítva valóban alig vannak olyanok, akik Eb-ről, vb-ről érmeket, pontokat hoznak. Mélyen vagyunk, innen remélhetőleg már valóban csak felfelé vezet az út. Hogy minek köszönhető ez az állapot? Ha egy mozdulattal meg lehetne változtatni, jobbá tenni a hazai ökölvívást, már megtettem volna. A probléma komplex. Edzőket kell képezni. Menedzselni, versenyeztetni a tehetségeket. Azt az érdekérvényesítő képességet, amit nemzetközi sportdiplomáciában az elmúlt évtizedekben elveszítettünk, fokozatosan, új, képzett szakemberek segítségével visszaépíteni. Ezeken egyszerre kell változtatnunk, és meg is fogjuk tenni.

- Akkor a Székelyföldi Ökölvívó Akadémia kialakítása, amiről Orbán Viktorral is beszélgettek a Parlamentben, egy stratégia része, amelynek keretében - a futballhoz hasonlóan -, a szövetség a határon túli magyarlakta területekről is meríteni kíván?

- A központosítás, a bentlakásos akadémiák felállítása nagyon fontos számunkra. Ők tudják azokat a módszereket és edzésmennyiséget átadni a sportolóknak, amire szükség van. Ebben van jövő. Ami a határon túli lehetőségeket illeti, első körben Gyergyószentmiklós központtal Székelyföldön próbálkozunk. Még nem készült el az akadémia fizikai értelemben, de ha már áll, akkor az ott képzett sportolók a magyar versenyrendszerben is indulhatnak majd. Vannak olyan csiszolatlan tehetségeik, akiket még nem fertőzött meg a sok kütyü. Az okostelefon, internet és társaik. Belőlük, ha jó kezekben kerülnek, lehetnek reményteljes versenyzők. De ez legalább 8-10 év szisztematikus munkát igényel. Addig onnan nem várható komoly eredmény.

- Ha már az időt említette, abból van a legkevesebb. Ez egy olimpia centrikus ország. Egy szövetség vezetésének sikerességét leginkább abban mérik hogy versenyzőik mennyi érmet, pontot hoztak az ötkarikás játékokról. Mik az állami sportrányítás elvárásai a Erdei Zsolt vezette szövetséggel szemben? Alig fél éve elnök, de mennyi türelmet kapott a bizonyításra? Tizenhét éve nem állt magyar öklöző olimpiai dobogón.

- Nézze, a 2020-as olimpia már annyira a nyakunkon van, hogy arra érmet ígérni könnyelműség lenne. Már annak is nagyon örülnénk, ha három bunyósunk kvalifikálná magát Tokióba. Ez nagyon nehezen megvalósítható feladat, óriási a konkurencia. A 2024-es olimpia viszont mérföldkő lesz. Ott tényleg le kell raknunk valamit az asztalra. Ha ez nem sikerül, az a mi szegénységi bizonyítványunk, és ekkor nekem is erősen el kell gondolkodnom, hogy jól csináltam-e a dolgomat. Ezek olyan kijelentések, amelyekkel később bizonyára szembesíteni fognak, de vállalom. A magyar génállomány jó: kilencven év alatt nyolcan tíz olimpiai bajnoki címet szereztek. A mi feladatunk, hogy megteremtsük azokat a feltételeket, minek által az edzők képesek lesznek megtalálni a jövő bajnokait, és kihozni belőlük a maximumot. Mindenesetre, most 2017 őszén bizakodó vagyok.

Fotó: Silye László/Facebook